Sütivár

Karácsonyi narancsos-fűszeres linzer

Közeleg a karácsony, és arra gondoltam, megosztom néhány karácsonyi sütireceptemet. Ez a linzer az első ilyen recept, bár a blogomon már megtalálható. Viszont ez a változat már a karácsonyt idézi. Narancshéjat, reszelt étcsokoládét és szegfűszeget tettem a tésztájába. Gondolkodtam, hogy cukormázzal díszítsem-e vagy lekvárral, végül ez utóbbi mellett döntöttem. Még a nyár végén főztem zserbó lekvárt, ez ízében harmonizál a fűszeres linzerrel, így ezzel ragasztottam össze a csillagokat. Érdemes egy nappal korábban elkészíteni, és egy jól záródó fém vagy műanyag dobozba tenni, mert csak másnapra lesz igazán puha.

Hozzávalók (4 adag):P1020642

30 dkg finomliszt
20 dkg margarin
8 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 db tojássárgája
1 narancs reszelt héja
fél mokkáskanál őrölt szegfűszeg
3 kocka étcsokoládé (reszelve)
fél teáskanál sütőpor
csipetnyi só

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, és sütőpapírral béleljünk ki egy lapos tepsit. A sütőporral, sóval, narancs reszelt héjával és a fűszerrel elkevert előzőleg átszitált lisztet morzsoljuk szét a vajjal, majd adjuk hozzá a reszelt étcsokoládét. Ezután dolgozzuk bele a tojássárgáját. Csomagoljuk folpackba és egy órára tegyük a hűtőszekrénybe. Egy óra elteltével vágjunk kisebb darabokat a tésztából, és porcukorral meghintett gyúródeszkán nyújtsuk ki (vagy kézzel lapítsuk el) 0,5 cm vastagra. Szaggassunk csillagformákat (vagy amilyet szeretnénk), rakosgassuk a sütőpapírral kibélelt tepsire, és kb. 8-10 percig süssük. Figyeljük sütés közben, mert az aljuk nagyon gyorsan megég. Miután kihűlt, lekvárral ragasszuk össze a párokat, majd szórjuk meg porcukorral vagy díszíthetjük cukormázzal.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!