Mézeskalács kenyér

Ezt az édességet már két éve sütöm minden karácsonykor. Barátaimnak adom ajándékba egy kis üveg saját készítésű narancs vagy bármilyen más ízű lekvár kíséretében. Egyik kedves barátom a minap említette is, reméli, hogy idén is kap tőlem valami finom lekvárt. 🙂 Már nem tudom, hol találtam ezt a receptet, de először kíváncsiságból csak fél adagot sütöttem, mint ahogy a mézeskalács receptnél is tettem. Mivel nagyon finom, és sokáig puha marad, érdemes teljes adagot sütni belőle. A karácsonyi reggelikre mézzel vagy lekvárral szerintem tökéletes, de bevallom, én még önmagában is szoktam eszegetni. 🙂



Hozzávalók:

35 dkg finomliszt

10 dkg barna cukor

9 g szódabikarbóna

2 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék

15 dkg méz

2 dl tej

csipetnyi só

Elkészítés:

Először melegítsük elő a sütőt 150 fokra, majd vajazzunk és lisztezzünk ki egy püspökkenyér formát. A mézet melegítsük meg, majd adjuk hozzá a szódabikarbónával, sóval, cukorral és a fűszerkeverékkel elkevert, előzőleg átszitált liszthez. Keverjük el, majd végül öntsük hozzá a tejet is. Egy nagyon sűrű, ragacsos tésztát kapunk, próbáljuk egyenletesen a formába egyengetni, és süssük kb. 60 percig (tűpróbával ellenőrizzük). A tetejét díszíthetjük tetszés szerinti mintával, vagy bevonhatjuk cukormázzal is.

Tovább a blogra »